SÁNDOR BEÁTA-KELEPCE ajánló

2018.06.19

 Sándor Beáta: Kelepce



Az írónő felajánlott egy példányt a könyvéből. Rögtön utána is néztem, hogy egy picit több mindent tudjak róla. Van is fent az írónő youtube csatornáján egy videó sorozat (Lejjebb megtaláljátok a linkeket hozzá), amelyben azt mondja el, hogy kinek való, illetve kinek nem. Na, mármost engem nagyon megfogott, és az elmondottak alapján, nekem való, így igent mondtam. És nem bántam meg!

Próbálok spoiler mentesen írni.

Leginkább az a része csábított, hogy külföldre költöznek, és mivel én is szeretnék majd egyszer külföldre költözni, kíváncsivá tett, hogy milyen ezt átélni. Klára, aki Romániában nő fel, négy barátjával összefog, és eltervezik, hogy Magyarországra költöznek. A búcsúesten elkezdődik a bonyodalom, hiszen Krisztián nem biztos, hogy útra kel velük. Majd az utazás reggelén pedig Jancsi kórházban fekszik már, de a két lány ettől függetlenül útnak indul.

Nagyon tetszett Klára erőssége, vagyis hogy milyen könnyen tudja kezelni, hogy egy másik országban él ezentúl. Hogy nem lesznek mellette a szülei, a román barátai, hogy minden teljesen más lesz.

A történet komolyabb, de mégis kalandosabb. Hamar beszippantja az olvasót.

Így megjegyzésként még annyit, hogy a borítója hihetetlenül fantasztikusra sikeredett, és ha ránézek, a nyár jut róla eszembe. A nagysága pedig kisebb a szokásosnál, ami nagyon tetszik, hiszen bárhová elviheted magaddal. Egy nyaralásra pont jó, be rakod a kis hátitáskádba, és nem foglal sok helyet.

Értékelés: 5/5 *

Itt megtaláljátok a videókat:





Fülszöveg:

1990 ​nyarán négy fiatal, két lány és két fiú összejön egy kolozsvári lakásban. Nevezhetjük búcsúestnek, bár valójában kolozsvári életük fölött ülnek halotti tort, másnap ugyanis a terv szerint elindulnak Magyarországra, hogy új életet kezdjenek. Csakhogy közbeszól a sors, és szinte semmi sem úgy alakul, ahogyan szerették volna. A jóképű, alvilági kapcsolatokkal rendelkező Krisztián váratlanul bejelenti, hogy üzleti ügyei miatt mégis inkább Kolozsvárott marad, a megbízható, de kissé szürke Jancsit pedig hazafelé menet megtámadják, és úgy megverik, hogy kórházba kerül. Klára és Erzsi egyedül vágnak neki az útnak, hogy szerencsét próbáljanak Budapesten.
Így kezdődik ez a lebilincselő regény, amelynek középpontjában a négy szereplő és az őket összefűző, néha ellentmondásos, néha viharos, és mindig bonyolult, mindig egymásba fonódó kapcsolatok állnak. Mindezek mögött pedig a karriervágy, a szenvedélyes szerelem, az irigység, felemelkedés és bukás, alvilági üzelmek, maffiakapcsolatok, politikai ambíciók...

INFORMÁCIÓK:

Kiadó: Magánkiadás

Oldalszám: 272

Megjelenés éve: 2017

© 2018 Divat blog. Az igényeidhez igazítva Divatos Dóra által.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el